Nem sokkal a szülés után anyacicánk újra ivarzik. Ez természetes?
A macska még a szoptatás alatt elkezd ivarzani és sokszor fogan is, ezért olyan szaporák a szezonban (január-szeptember. ).
Tovább a kérdéshez »Te segítesz a bajba jutott állatokon?
Míg az óriásbálnákat bizonyos mértékig védi az 1986-ban életbe lépett nemzetközi bálnakereskedelemre irányuló moratórium, a kisméretű cetekre irányuló vadászat folytatódik az egész világon, alapvető szabályok és a nemzetközi közösség ellenőrzése nélkül. Erre mutatott rá a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet a ma megjelent Kistestű cetek, az elfeledett bálnák című jelentésében.
A kistestű bálnafajok egyik hátránya a nagytestű rokonaikkal szemben, hogy számukat és lakóhelyeiket illetően kevés adat áll rendelkezésre. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 69 kistestű bálnafajból 40 fajt adathiányosnak minősít, tehát még annak az eldöntéséhez sem áll rendelkezésre elegendő információ a szakemberek számára, hogy az adott faj veszélyeztetett helyzetben van-e. A 15 óriásbálnafajból ugyanakkor csak négyet minősítettek adathiányosnak. Az IUCN vörös listája szerint az állományváltozás helyzete - függetlenül attól, hogy a faj egyedszáma növekszik vagy csökken - 69 kistestű cetfajból hatvannál ismeretlen. A fennmaradó kilenc fajt viszont - ahol a populációs trend ismert - a kihalás fenyegeti.
Számos, a bálnák fennmaradásáért küzdő ország - köztük Magyarország - vesz részt a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) e heti találkozóján. A WWF itt szólítja fel ezeket az országokat, hogy vállaljanak felelősséget minden bálnafaj jövőjéért, legyenek azok kicsik vagy nagyok.
![]() |
| Közönséges disznódelfin |
A kistestű cetek fontos szerepet töltenek be az élőhelyükön, stabilizálják és biztosítják az egészséges és termékeny ökoszisztémát. Nem engedhetjük, hogy a nem fenntartható vadászat és a felelőtlen emberi magatartás miatt eltűnjenek a Föld óceánjaiból!" - mondta Magyar Gábor, a WWF Magyarország igazgatója.