- -

Háziállatok daganatos betegségeinek gyógyítása

5
Háziállatok daganatos betegségeinek gyógyítása
A mindenki által rettegett kór, a daganatos megbetegedés sajnos ugyanúgy sújtja állatainkat, ahogy minket, embereket is. A kutyák és a macskák esetében a daganatos elváltozások általában 7-8 éves kortól jelentkeznek, megjelenésük az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá válik.

Daganatos állatok

 

A daganatok mind a test felületén, mind azon belül kialakulhatnak. Az előbbiekkel talán annyiban van szerencsénk", hogy azok szembetűnőek, míg például a hasűri daganatok sokszor elég hosszú ideig rejtve maradhatnak, és csak akkor derül fény a jelenlétükre, amikor már nagy (esetenként visszafordíthatatlan) bajt okoznak. A daganatokat alapvetően két csoportra oszthatjuk: egyik részük jóindulatú, mint például a zsírdaganat (lipoma), míg mások kifejezetten rosszindulatúak, mint amilyen a rák (carcinoma), illetve az úgynevezett vegyes kompozíciós daganatok, amelyek állományában több különböző típusú daganat egy időben van jelen.

A jóindulatú daganatok általában lassan növekednek, nem vagy csak kis mértékben képeznek áttéteket (metastasist), illetve műtéti eltávolításukat követően nem kifejezetten hajlamosak újbóli megjelenésre (recidívára). Sajnos a rosszindulatú daganatokra az előbbiekben leírtak ellenkezője az igaz.

Otthoni kedvenceink daganatos betegségeinek gyógyítása

 

Nőstény állatok esetében az ivarszervi daganatok közül a petefészek-, a méh-, a hüvelydaganatok, valamint az emlődaganatok előfordulásával gyakran lehet találkozni. Klinikai tünetként véres hüvelyváladék megjelenése, következményes gennyes méhgyulladás (pyometra), a daganat által kiváltott kompressziós (nyomási) tünetek, hasi fájdalmasság, étvágytalanság, elesettség, bágyadtság, láz, vizeletürítési zavar, esetleg vizeletürítési képtelenség figyelhető meg. Az emlődaganatok esetében (amelyek az összes daganatok közel egyharmadát teszik ki) a probléma felismerése még a gazda számára sem jelent különösebb nehézséget: kemény tapintású, általában szabálytalan alakú szövetszaporulat jelenik meg az adott emlőn, esetenként az egész emlőtelepen, amely sok esetben kifekélyesedésre hajlamos. Ezek a fekélyek műtét hiányában egyáltalán nem fognak begyógyulni, csak állandóan váladékozó, nedvedző, vérző és így könnyen elfertőződő sebet képeznek.

Érdemes a daganat eltávolításával minél előbb felkeresni az állatorvost, mert minél nagyobb a daganat, annál nehezebb és kockázatosabb a műtét - s annál nagyobb az áttételeződés lehetősége is. A vemhességek száma, az első vemhesség ideje és az alomszám nem befolyásolja a daganatos elfajulást a szukáknál, a cikluszavarok, az álvemhesség, és a hormonkezelések viszont jelentősen.

A tüzelést, illetve a szülést követően gyakran szoktak megjelenni úgynevezett tejcsomók, amelyek tapintással nem mindig különíthetőek el a valódi daganatoktól.

Ha ezek a képletek az idő folyamán nem tűnnek el, sőt növekedni kezdenek, akkor mindenképpen célszerű azokat eltávolítani. A kis méretű, körülírt (jól körülhatárolható) daganatok esetében általában elegendő csupán a daganat helyi eltávolítása, a nagyobb, összefüggő daganatoknál (ahol a helyi nyirokcsomók daganatos áttételeződésével is számolni kell) célszerű az egész emlőtelepet kivenni. Mivel ezeknek a daganatoknak a megjelenése és növekedése hormonfüggő, célszerű az állatot ivartalanítani, és ezáltal a petefészket is kivenni.

Otthoni kedvenceink daganatos betegségeinek gyógyítása

 

Kan kutyák esetében a here-, illetve a prosztatadaganatok okoznak problémát. Rejtettheréjűség esetén, amikor az egyik vagy mindkét here a hasüregbe (vagy a lágyékcsatornába) helyeződik, nagyon nagy esély van a daganatos elfajulásra. A rejtett herét (amely nem található meg a helyén, vagyis a herezacskóban) nagyon könnyű észrevenni, és célszerű mielőbb eltávolíttatni. Mivel a rejtettheréjűség öröklődő, fontolóra kell venni a normális helyeződésű here kivételét is, hogy a kan ne tudja ezt a tulajdonságot utódaira továbbvinni. A prosztatadaganat - mivel az mind a húgycsövet, mind a vastagbelet nyomhatja - vizelet- és székletürítési zavart okoz. Megoldásként női nemi hormonokat tartalmazó injekciót, illetve castratiot (a herék műtéti eltávolítását) alkalmazhatunk.

Páros szervek esetében (például: vese) az egyik, daganatos szerv eltávolítását követően a másik (nem daganatos) szerv képes átvenni a kiesett szerv működését. Üreges szervek esetében (bél, húgyhólyag) lehetőség van részleges kimetszésre is.

A daganatok kezelésének másik módszere a kemoterápiás kezelés, amelyre napjainkban állatok estében is van lehetőség. Célszerű a műtétet követően - amennyiben van rá lehetőség - a kemoterápiás kezelést kiegészítő jelleggel alkalmazni. Ha az állat túl idős, és a műtéti kockázat nagy, akkor csak ez jelent egyedüli megoldást.

A leírtakból következik, hogy a daganatos megbetegedések nem jelentik az állat életének végét, mert gyógyszeres kiegészítés mellett műtéti kezeléssel az állat élete fájdalommentesen meghosszabbítható, és nem ritkán szövődménymentes, teljes gyógyulás is bekövetkezhet.

értékelés