3281. Sokan kerültek kórházba a pamplonai bikafuttatásról
Heten kerültek kórházba, egyikük szúrt sebbel hétfőn, a pamplonai bikafuttatás negyedik napján.
Heten kerültek kórházba, egyikük szúrt sebbel hétfőn, a pamplonai bikafuttatás negyedik napján.
A tradicionális kínai gyógymódok a nyugati világban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen az emberek rájönnek arra, hogy ezek a természetes módszerek nagyon is hatásosak a különféle problémák kezelésében. Cikkünkben is egy ilyen technikáról, a gua sha masszázsról lesz szó.
A kellemes idő beköszöntével, illetve a karácsony közeledtével még nagyobb hangsúlyt kap az otthonok, teraszok, vendéglátóhelyek dekorálása, hiszen a fényekkel, különféle kiegészítőkkel sajátos hangulatot teremthetünk.
Amikor lakásnézőben vagyunk, akár bérelni, akár pedig vásárolni szeretnénk, általában hangsúlyt fektetünk arra, hogy a lakás erkéllyel is rendelkezzen. És miért is olyan fontos mindez a számunkra? Nyilvánvalóan azért, mert bármelyik emeleten is élünk, úgy érezzük, hogy szükségünk van egy kis szabad levegőre, egy kis napfényre, regenerációra. Ehhez pedig az erkély egy kiváló színtér, legyen az bármilyen méretű. Ha elég szerencsések vagyunk, akkor egy jelentős nagyságúval állhatunk szemben, ami kiváló lehetőségeket tartogat a számunkra.
Hogyan vigyáznak a vakvezető kutyákra a hőségben? A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kiképzői, önkéntes kölyöknevelői és a látássérült gazdik hasonló válaszokat adtak, de mindegyik „feladatkörben” van egyedi szempont.
Kedves gazdik, ők még elég picik, így nem az ivaros viselkedés vagy jelölés az ok, de ettől függetlenül ajánlott lesz majd fél éves kor előtti ivartalanításuk, hogy ezek ne is alakulhassanak ki. Lehet, hogy az öbílő az ok, de ezt csak kísérletezéssel lehet kideríteni. Amikor otthon vannak, tiltsák meg a cicóknakaz ágyon tartózkodást! Rajta kell kapni a tettén és azonnal büntetni, megijeszteni (csörrenő hang, vízipisztollyal lespriccelés, stb. !!!) - Ne kezdeményezzen közeledést, azonban, ha a cicók kezdeményeznek közeledést, akkor azt jutalmazzák. 2 cicának két alom ajánlott, ami mindig legyen tiszta, minden ürités után tisztítsák ki. Cikkek a témában: Ha a cica az alom mellé pisil...15 tudnivaló a macskavécéről macska-gazdiknak
Két fontos kérdés az elején: kandúr? ivartalanított? Ha még nem ivartalanított, akkor azt még a kiengedése előtt érdemes elvégeztetni. Sok harctól és betegségtől kíméli meg. A macskák felnőtt korukra kialakítanak maguknak egy rendet, s erről nagyon nehezen mondanak le. Minden körülöttük lévő tárgyat leltárba" vesznek és számon is tartanak. Érdemes megfigyelni mit tesz a macska, amikor egy új bútordarab vagy tárgy kerül a lakásba. Mereven nézi, majd egy idő múlva odamegy hozzá megszaglászni, körbejárni. A megszokott rend felborulása egyes macskákat erőteljes izgalmi állapotba sodorhatja. Új helyen végzetes lehet, mert ha kiszabadul a lakásból, az ismeretlen külső térben eltéved és soha nem lesz képes visszatalálni. Az alvókáját, kosarát, ivó- és evőedényét olyan helyre tegyük, amely a legjobban hasonlít az előző lakásban megszokott körülményekhez. Az elso napokban a macskát egy számára biztonságos helyiségben tartsuk, ha egyedül kell hagynunk egy időre. A lakás többi helyiségét csak oly időkben engedjük neki felderíteni, amikor magunk is vele lehetünk. Az alkalmazkodás idotartama a macskától függ. Vannak macskák, amelyek szó szerint néhány perc alatt beilleszkednek az új környezetbe, míg másoknak ehhez esetleg több hétre is szükségük van. Ha kertes házba költözünk, a macskát legalább egy hétig ne engedjük ki, és azt követoen is csak felügyelet mellett menjen ki a szabadba még legalább egy hétig. Számítanunk kell arra, hogy a környéken élő más macskák nehezményezni fogják a számukra idegen macska birtokháborítását és ezt esetleg meg is torolják. Az ilyen verekedések gyakorisága három-négy héten belül jelentosen lecsökken, amint a területen élő macskák belenyugszanak a megváltoztathatatlanba, az idegen macska pedig elfoglalja a helyét közöttük. Az új lakás, ház teljes birtokbavétele és valódi otthonként történő elfogadása nagyjából hat hónapot vesz igénybe, ez alatt az idő alatt a macskát éjszakára mindig be kell zárni. Ez persze később is igencsak tanácsos, hiszen az éjszaka csendjében a cicus messzebbre mászkál el és így számos veszély leselkedhet rá. Megsebesülhet, akár annyira, hogy nem lesz ereje hazajutni, vagy elütheti egy autó. Nem érdemes kockáztatni
Tisztelt Katalin! Leírásából semmi aggodalomra okot adót nem tudtam kiolvasni. Úgy fél éves korukra szoktak lehiggadni a fiatal egyedek, előfordul, hogy előbb, de az is, hogy sosem. :) A 3-4 naponkénti "tüsszögés" ivarzást mutató "tünet". Csupán keresi Hörcsögük a környezetében élő ellentétes neműt. Természetesen ez az igénye nem kiszolgálandó, attól nem lesz semmi baja, ha egyedül marad, nem kifejezett társaságkedvelők a lakótársat illetően (bár a 10 éves tartás alatt ezzel nyilván szembesült). :) Amikor olyan érzésük van, hogy harapdál, vagy nyalogat, az inkább egyfajta mintavételezés, nem elutasító viselkedés. Ha ez a "tüsszögős" időszakban történik, akkor a fajtárs nyomainak keresése a környező tárgyakon, az Önök kezén, amivel gyakran találkozhat. Ha elutasító a hörcsög, azt egyértelműen és kétséget kizáróan fogja tudtukra adni. Egyértelmű, erős harapás, nem feltétlen véres, de összetéveszthetetlen jelzés. Szerintem semmi kivetnivaló nincs a viselkedésében, sőt, egy egészséges, határozott, bátor jellemű hörcsögről beszélhetünk. Az, hogy nem egy nyugodt, sarokban gubbasztó fajta, valószínűleg a korának, és a gyakori kézbevételnek, játéknak tudható be. Kívánom, hogy nagyon sokáig ilyen aktív és egészséges legyen Kedvencük! :) Üdvözlettel: Rózsa Nikoletta
Amit leírt,szinte válasz is a kérdésére. Valószínűleg az is közrejátszik, hogy a hígabbá vált váladék könnyebben távozik a bűzmirigyből, ami nem baj, csak ha alkalmatlan helyen történik. A gyakoribb ürítéssel megelőzhető. Ha ilyen könnyen ürül a mirigy, a gazdi is megtanulhatja, hogy kell kinyomni azt kívülről. A műtét is lehetőség, de azt az idülten gyulladásos ill. nehezen üríthető bűzmirigy esetén javasoljuk csak.
A vesebeteg diétát élete végéig alkalmazni kell az állatnál. Annyi fehérjét tartalmaz, amennyire feltétlenül szüksége van az állatnak, de kíméli a vesét. Az idült, lassan előrehaladó veseelégtelenség nem gyógyul meg, csak a folyamat lassítható a diétával, tehermentesíti a vesét.