Belőled is lehet jó természetfotós? - Interjú azzal, akiből lett

Az elmúlt hetekben Gyuricska Péterné és férje igencsak megbolydította a háziállat.hu Fotójáték rovatának közönségét: a játékosokat ugyanis elbűvölték a beküldött különleges fényképek. A növények és állatok, fantasztikus közelségből, mesterien komponált képeken osztatlan sikert arattak. A háziállat.hu megkereste a fotós szerzőt néhány kérdéssel.

Háziállat Magazin: Elmondaná, mikor és hogyan vált hobbijává a fotózás?

Gyuricska Péterné: Öt-hat éve egy utazás alkalmával férjemmel közösen úgy döntöttünk, vásárolunk egy fényképezőgépet, hogy megörökítsük a látottakat, és az unalmas percekben legyen elfoglaltság, kellemes időtöltés. Férjem az utazást követően is egyre gyakrabban vette a kezébe a gépet, s mind több időt töltött az elkészült képek szerkesztésével is.

A fotózás eleinte engem is érdekelt, aztán a hirtelen fellángolás - legalábbis nálam - abbamaradt. Nem is igazán értettem, mit tud a fűben nézegetni órák hosszat. Aztán láttam az elkészült képeket, s bevallom, egy kicsit irigykedtem is. Előbb elkezdtem fotóalanyokat gyűjteni a férjemnek, előkerült a befőttes üveg, sáskát etettem, őriztem, stb., s amikor a férjem komolyabb gépen kezdett gondolkodni, úgy döntöttünk, a régi marad az enyém.

Az első masina...

Természetesen hamar rájöttem, hogy a jó gép önmagában semmit nem ér, sokkal többet kell tanulnom a fotózásról, hogy ki tudjam használni a gép lehetőségeit, és sok esetben időt és "fáradtságot" igényel a téma felkutatása, sok-sok hajnali kelést a legszebb fények megörökítése. Lassan megismertem a gépet és megszerettem, hosszú ideig használtam, s ami szinte a legfontosabb, kialakult egy kis versengés a férjem és közöttem, közös hobbi, illetve szenvedély lett belőle. A fotózások után feltöltjük a képeket, közösen átnézzük, ki milyen "áldozatot" talált, mit akart megmutatni, mit rontott el, milyen beállításokkal dolgozott, melyik kép hogyan sikerült.

A tanulás nem ér véget soha...

Alakulóban a természetfotós egyesület!

A fotózás szenvedélye időközben a baráti kört is megfertőzte, s közös fotózásaink után úgy döntöttünk, hogy egy természetfotós egyesület keretein belül próbáljuk egymást tovább tanítani, s tervezzük profi fotósok meghívását is egy-egy előadás megtartására. Egyesületünk alapszabálya éppen a napokban készült el.

HM: Ön szerint elég a kiváló fényképezőgép vagy azt pótolhatja a fotós "szeme"?

A fotós "szeme", s az éppen használt gép kiváló ismerete sok esetben pótolhatja a kiváló gépet. Ha ismerem a gépem tulajdonságait, korlátait, az annak megfelelő témaválasztással, a kép komponálásával, a fotózásra legalkalmasabb idő, hely és perspektíva megválasztásával, no és némi szerencsével egy kompakt géppel is nagyon jó képeket készíthetünk. A korlátok azért persze még korlátok maradnak, s ha a fényképezőgépünk nélkül már nem szívesen mozdulunk ki otthonról, eljött az ideje, hogy egy jobb gép után nézzünk, hogy meg tudjuk csinálni azt a képet, ami a fejünkben már elkészült.

Ekkorra azonban már ha belenézünk a keresőbe, komponálni is fogunk, nem csak látni. Nem fog előfordulni, hogy észre sem veszem, hogy például belevágtam a téma lábába, nem fog világítani a kiskutyám szeme minden fotómon, mert belevakuztam a szemébe, s ha egy kis virág sejtelmes kontúrja fogott meg, nem fotózom hozzá a rétet. Figyelni fogok a fényekre, a finom árnyékokra, próbálok egy témát több beállításban fotózni, hogy megtaláljam és meg tudjam mutatni a legjellemzőbb tulajdonságait, vagy a legszebb fényeket. Más megvilágításba kerül a családi fotózás is: igyekszem figyelni a részletekre. A fotósnak tehát úgy javul a "látása", ahogy nő az érdeklődése a fotózás iránt, illetve ahogy bővül a fotózással kapcsolatos tudása.

HM: Miért épp állatokat és növényeket fotóz?

S ha már természet, külön kihívás egy-egy rejtőzködő állat fotózása. Nincs kedvesebb pillanat, mint a hajnali fényben kotorék előtt önfeledten játszadozó kis rókák látványa. Tervezgetem tájképek és épületfotók készítését is, de az állatok fotózása továbbra is a legkedvesebb marad számomra, így a kutyusom fotózása is. Van ugyanis egy tüneményes yorkshire terrierem, Marci. Őt is szívesen fotózom, szeretném megosztani másokkal is legmókásabb, legédesebb pillanatait, bár nagyon nehéz róla jó fotót készíteni, különleges érzéke van hozzá, ha gépet veszek a kezembe, csak ezért is rohangál. Ami most még távol áll tőlem, az a tárgyfotózás, műtermi fotózás.

HM: Bemutatná lakóhelyét, Nyírbogátot pár szóban?

A kevés lehetőséget igyekszünk leleménnyel pótolni. Lessátorból, álcaháló mögött, sok-sok türelemmel  fácánokat, őzeket, nyulakat, madarakat fotózunk. Figyeljük a rókakotorékokat, melyikben van lakó, melyik alkalmas a fotózásra, jók-e a fények s egy alkalmas kotorékhoz sok hajnalban kimegyünk. Nyáron - különösen nagy szárazságban - itatókat, télen etetőket készítünk. Sokfelé megfordulunk a környéken, de a Tisza mellett vagy a Zemplénben is szívesen fotózunk. A gépeket hosszabb utazáskor becsomagoljuk, hátha akad valami.

HM: Melyek a legemlékezetesebb élményei a fotózással kapcsolatban?